Egy ember, ha a testvéréről van szó, talán még tűzbe is menne. Az biztos, hogy egy láthatatlan kötelék köt minden testvért össze, és teljesen mindegy, hogy milyen távol vagyunk egymástól, vagy hogy épp mennyit találkozunk, vagy vagyunk külön egymástól az adott időszakban, a kapcsolat közöttünk, és az egymás iránt érzett szeretet és tisztelet nem változik. Rengeteg mindent megbeszélünk egymással. Azt is mondhatnám, hogy szinte mindent. A legjobb támaszai és barátai vagyunk a másiknak. Nem is kérdés, hogy az én esküvői tanúm ő volt, én pedig az övé, azon az esküvőn, ami ezen a rendhagyó nyáron ment végbe.
Nem volt könnyű ez az év. A vírus adta korlátok és kétségek mindenkit felőröltek. Hála a jó égnek ők augusztusra tervezték alapvetően is a dátumot, és ki is tartottak mellette, nem variáltak rajta, így pont egy enyhébb, korlátozásokat nagyrészt feloldott időszakban tarthatták meg életük egyik legboldogabb napját. Nagy megtiszteltetés volt, hogy én állhattam mögötte, és mondhattam azt, hogy bármi probléma vagy baj lesz az életükben, vagy kettejük között, én mindig segíteni fogom őket őszintén, szívem minden szeretetével.
De mit is adhatnék ajándékba, az életem egyik legfontosabb, legszeretettebb emberének az esküvője alkalmából? Tudom, hogy nem igazán szereti a festményeket, és képet sosem tenne a falra, ezért az édesanyámtól egy hatalmas albumot kap, amibe az esküvői képeiket bele tudja majd tenni. Tőlem pedig egy vászonépet. Egy Levendula vászonkép ugyanis hűen tükrözi majd a gyerekkorunkat, amikor annyit gyűjtöttük ezt a nagyon jó illatú és gyönyörű színű növényt. Imádtuk kiszárítani, mert a szoba egésze levendula illatban úszott így egész őszön keresztül. Azt gondolom, hogy meg fogja találni a méltó helyét, hogy mindig emlékeztetni tudja arra mennyire szeretem, és hogy bár az idő halad és öregszünk, semmi sem állhat kettőnk közé és mindig ugyanúgy fogom szeretni és támogatni mint amikor két éves volt és alig tudott járni és én kísérgettem mindenhova.