A nagymamám imád főzni. Gondolom ezzel nincs egyedül, hiszen a nagymamák első és egyben egyik legfontosabb feladata azon túl, hogy elkényeztessék és elrontsák a gyerekeket, hogy a hasukon keresztül megfogják őket. Az én nagyim is mindig élen járt ebben. A sós és sajtos süteményei párját nem találnánk azt gondolom az egész országban, és mindemellett nagyon odafigyel arra, hogy rengeteg egészséges étel is kerüljön az asztalra, még mindig, így közel tizennégy év után is. A nagyim kertjében mindig van friss és egészséges zöldségből és gyümölcsből mindenféle kínálat, amit persze előszeretettel tesz az asztalra minden egyes érkezésünkkor. Sokat dolgozik vele mindig, és most megfordult a fejemben, hogy valahogyan a segítségére kellene lenni ebben.
Fel is léptem a család nemrégiben megtalált új kedvenc oldalára, a https://leakcioztuk.hu/ oldalra, ahol szinte azonnal szembe is jött velem számtalan jobbnál jobb termék, ami a nagyi életét megkönnyítené a konyhában. Az első és egyben azt gondolom azóta is, hogy a leghasznosabb kis segédeszköz, a többfunkciós zöldség szeletelő volt, amit már azóta nagy szeretettel használ is a nagyi. Minden hétvégén nála ebédelünk ugyanis, ez már ilyen családi szokás lett, általában nagyon finom húsleves vagy zöldségleves, gulyásleves az előétel, amiben finomabbnál finomabb házi zöldségek vannak, és így jóval könnyebben, gyorsabban és egyszerűbben meg tudja nekünk csinálni ezeket a nagyon finom és hihetetlen egészséges ételeket. Azt hiszem ez volt az egyik leghasznosabb és legsokoldalúbb meglepetés, amivel eddig sikerült őt meglepnünk. Persze ő erre rögtön azt mondta, hogy nem kell neki semmilyen kütyü, inkább menjünk és segítsünk neki főzni, neki az mindennél többet jelent, ha láthat minket vagy együtt csinálhat velünk bármit.